A hónap terméke: A bronzérmes Vándor Brot
Ebben a hónapban a Vándor Brot a Heim Sütöde kiemelt terméke, többek között annak okán is, hogy a minap került
Ebben a hónapban a Vándor Brot a Heim Sütöde kiemelt terméke, többek között annak okán is, hogy a minap került
Sokszor emlegetjük a „kísérlezetést” egy-egy új termék kapcsán. Azonban sosem láthattok kísérleti fázisban lévő termékeket, hiszen hozzátok már csak a
Ma már közismert tény, hogy a kovászos kenyér nagyon egészséges, így aztán egyre több okunk van arra, hogy örömmel konstatáljuk
Nagy Bálint jezsuita szerzetes a dunabogdányi Duna-parton osztotta meg híveivel aktuális gondolatait, melynek alapjait Lukács evangéliumából merítette. A Biblia egyik
A legutóbbi két alkalommal arról meséltem Nektek, hogy mennyire döbbenetes eredménye lehet egy akár olyan aprónak tűnő változtatásnak is a
Talán túlzásnak, holmi póznak tűnhet egy ennyire technikainak ható kérdést korszakhatárnak nevezni. Az alábbi írásban mégis reméljük, sikerül elmesélnünk, mennyire