
Ebben a hónapban a Vándor Brot a Heim Sütöde kiemelt terméke, többek között annak okán is, hogy a minap került sor a Pékszövetség idei Szent István napi Kenyérversenyének eredményhirdetésére, ahol különleges kenyerünk harmadik helyezést ért el, így 2025-ben is sikerült dobogós eredménnyel zárni a legnagyobb hazai szakmai versenyt. A Vándor Brot azonban több, mint egy nyertes érdekesség…

Legnagyobb különlegessége talán, hogy tang zhong eljárással készült. Ilyenkor a kenyér lágy és örölt összetevőiből a folyamatok elején készítünk egy kis elegyet, amit tulajdonképpen megfőzünk. Az így elkészült alapanyag-keveréket visszahelyezzük az érésben lévő tésztához, és hagyjuk, hogy az így érjen tovább. A végeredmény aztán az a bélzet, amit másképpen valószínűleg lehetetlen elérni.
Tökéletes lágyság, gazdaság; pompás ízharmónia. Ráadásul hihetetlenül sokáig marad friss a kenyér.
A Vándor Brot tehát egy valódi kenyérkülönlegesség, durumliszttel, BL80-as liszttel, rozskovásszal, vízzel, sóvval, és a normál mennyiségű élesztő csupán egy tizedével.
Mivel gyengén rögzített slusszal, fejjel lefelé tesszük a szakajtóba, ezen a ponton a kenyér a sütés folyamán megnyílik, így kapja meg páratlan formáját, mellyel már külsőre is összetvészthetetlen lesz.

A Vándor Brot minden üzletünkben kapható, így ha szívesen megkóstolnád, keresd bátran a Heim Sütöde boltjainak polcain Dorogtól Dunabogdányon át egészen Budapestig.
