A kovászos kenyér egészségre gyakorolt jótékony hatásairól

Heim sütöde kovászos

Ma már közismert tény, hogy a kovászos kenyér nagyon egészséges, így aztán egyre több okunk van arra, hogy örömmel konstatáljuk a kenyérkészítés e hagyományos eljárásának újrafelfedezését.


Hosszú évek óta olvashatjuk azoknak a kutatásoknak az eredményeit, amelyek a teljes kiőrlésű lisztek felhasználásával készülő kenyérfélék egészségre gyakorolt hatásait vizsgálják. Bebizonyosodott tehát, hogy jó úton jár az egészségmegőrzésben, aki gyakran fogyaszt ilyen termékeket.
A kézműves forradalom azonban arra is rámutatott, hogy a kovászolás technológiáját is érdemes visszavezetni, mintegy újrafelfedezni tehát azt, amit őseink értettek kenyérkészítés alatt, hiszen a kovászos péktermékek ha lehet, még szélesebbre nyitják az egészséges táplálkozáshoz vezető út kapuját.

Ha csak a kovászos kenyerek tápanyagkészletét nézzük, máris olyan elemekkel találkozhatunk, mint a vas, a mangán, a szelén, a réz, a cink, a kálium, vagy a vitaminok közül a B-12, melyek mind  nagyon fontosak az emésztés, a szív- és érrendszer, valamint az immunrendszer működésére nézve.

Fontos, hogy az úgynevezett mikrobiom, azaz a testünkben található archaea-kolóniák, természetes gombák és baktériumok egyensúlya biztosítva legyen. Ehhez az kell, hogy megfelelő rostokban, fehérjékben gazdag élelmiszereket fogyasszunk. Ehhez a legjobb és rendre biztosítot út pedig, ha a napi kenyérfogyasztásunk által próbáljuk segíteni ezt a szervezet számára elengedhetetlen egyensúlyt, hiszen kenyeret, kenyérféléket a legtöbben napi rendszerességgel fogyasztunk.

Ha immunrenszerünk mindezek hatására megfelelően stabil, azzal a gyulladásokkal összefüggő zavarokat/betegségeket is könnyebben elkerülhetjük, s nem utolsó sorban közérzetünk számára is biztosítani tudjuk az oly lényeges homeosztázist.

A kovászos kenyerekben ráadásul nagyon alacsony a fitinsav tartalom, köszönhetően a hosszú fermentációnak és a sok hűtőztetésnek, így legfontosabb szervünk, a szívünk egészségét is óvhatjuk, ha szokásaink közé építjük a kovászos kenyerek fogyasztását. Ugyanezért van, hogy ezeknek az ételeknek magas a foszfor, a nátrium és a káliumtartalma is, így a szívritmus optimalizálásában is komoly szerepet játszhat, ha beépítjük étrendünkbe az egyébként különlegesen finom kovászos pékterméket.
Mert azért azt sem szabad elfelejteni, hogy nem véletlenül fedezte fel magának a fine dining ezt a kis univerzumot is. Aki kóstolt már igazán jó kovászos kenyeret, a legtöbb esetben igyekszik teljesen átállni a korábban megszokott kenyerekről a kovászos termékekre.

 

Hagyományos, finom és egészséges. Ez a prémium kovászos kenyerek három leglényegesebb tulajdonsága. Ráadásul akár egy csepp finom olívaolajjal, vagy tökmagolajjal is fenomenális…

Scroll to Top