Bemutatjuk a Heim Pizza Szeletet

Heim sütöde pizza

Mivel főként a nem éppen minőségi termékeikről híres tucatpékségek kínálatában lehet fellelni a különféle, úgynevezett „pizzaszeleteket”, így nem különösebben törekedtünk rá, hogy nálunk is legyen ennek alternatívája, talán nem kell különösebben magyaráznunk ennek az okait. Aztán jött a gondolat, miután megjöttek a salamander sütők a melegszendvicsek kapcsán, hogy mi volna, ha mégiscsak elkészítenénk ennek a nem gyengén közhellyé lett pizzaszelet-dolognak a Heim változatát. Dafke. 

Öszességében nem történik más, mint egy amerikai típusú vastag tésztaalap elkészítése búzafinomliszttel, édes kovásszal (természetesen vadkovász, mézzel futtatva), vajjal, sóval, kristálycukorral, némi élesztővel és persze egy kis vízzel, illetve 2.8%-os tejjel. Az alap tehát igen egyszerű, nagyjából minden fondorlatot mellőzve. Persze onnantól kezdve, hogy vadkovászban gondolkodunk, valójában máris van ott egy kis fondorlat, melynek köszönhetően ég és föld lesz a különbség egy amolyan puffadt, émelygős valami és az a házi pizza között, ami nálunk készül Bogdányban.

Egyelőre két variációt találsz a polcainkon. Az egyik alapvetően egy klasszius langalló feltéttel készül, tehát a tejfölös alapra kerül lila hagyma, bacon szalonna és trappista sajt.
A másik változatnál paradicsomos alapra teszünk szalámit és fior di latte mozarellát. Ha tehát nagyon egyszerűen akarunk fogalmazni, van egy magyaros és van egy olaszos változat. És valójában már a harmadik fondorlat következik, amikor eljön az ideje a salamander sütőnek. Mert a prémium minőségű feltétek az említett házi tésztán csak ezekben a sütőkben sülnek össze igazán tökéletesre.

Pluszban rásütve egyelőre ott kapható csak ez az újdonság, ahová már sikerült beszereznünk ilyen kissé beszerezhetetlen salamander sütőt, amivel alulról-felülről egyenletesen lehet sütni, pontosan úgy, ahogyan azt elképzeltük, így egyelőre Dunabogdányban, Dorogon, Leányfalun és Budapesten a Lechner Ödön fasoron tudjuk ezzel az eszközzel tökéletesíteni az élményt. Ugyanakkor tény, hogy ez a kis mozzanat nélkül is nagyszerű reggeli a Heim Pizza szelet.

Scroll to Top