Csapj le a hónap termékére! Új kampány vette kezdetét a Heim Sütöde üzleteiben
Innentől, tehát novembertől kezdve terveink szerint minden hónapnak meglesz a maga kiemelt terméke, amelynek kapcsán aztán egy hónapon át számíthattok
Innentől, tehát novembertől kezdve terveink szerint minden hónapnak meglesz a maga kiemelt terméke, amelynek kapcsán aztán egy hónapon át számíthattok
Komoly szakmai előrelépést jelent, hogy nemrégiben levizsgázott kollégáink lelkesedése elvezetett bennüneket ahhoz a közel sem szokványos eredményhez, hogy immáron 13
A januárt máris egy igazi olasz különlegesség debütálásával indítottuk, hogy egy kicsit ellenpontozzuk a hideget, s legalább az ízek terén
Úgy éreztük – tegyük hozzá: joggal -, hogy manapság egyszerűen nem lehet kapni sehol olyan melegszendvicset, amit úgy szerettünk gyerekkorunkban.
Nagyon jól esett megtapasztalni ismét, hogy a Heim Sütöde állandó vásárlóinak és termékeink rajongóinak számára egy árvíz miatti bő egy
Ha szereted a mákos finomságokat, és különös öröm számodra is, ha ügyes kombinációban van a mák a meggyel, akkor ez
A Bakeline munkatársainak segítségével tudtuk megmenteni a kemencéket Dunabogdányban! Nagyon hálásak vagyunk a csapatnak! Amikor egyértelművé vált, hogy az árvízhelyzet
Közel egy évvel ezelőtt vehettük át a Parlamentben az első díjat az ország legnagyobb szakmai versenyén, Szent István napi Durumkenyerünk
A hétvégente kapható mandulás croissant-unkat már jól ismeritek. Nagy büszkeség, mert igazi francia receptúra alapján dolgoztunk, a tésztát éveken át
Egészen pontosan két ilyen pillanatról van szó, méghozzá minden hétköznap, Dunabogdányban… Tudjuk jól, hogy Ti is imádjátok a frissen sült