
Ahogyan arról a múlt héten Turjánszki Róberttel készített interjúnkban is szó esett, az év egyik nagy, várva várt debütálása a semolina kenyér lesz, azt azonban nem mondtuk (egy kis titkot őrizve ezzel), hogy bizony nagyon közel vannak az első, már polcra szánt sütések…
Olyannyira, hogy most már Te is bármikor megkóstolhatod a Heim Semolina Vadkovászos Kenyeret, mely ránézésre talán nem mutat elsőre olyan nagy különbséget a Heim Vadkovászos Kenyérhez képest, hacsak nem a méretében, mert akárcsak a burgonyás és a magos kovászosaink, a Semolina is 75 dkg-os formában kerül a boltokba. Minden estetre a különféle tévedések elkerülése végett egy helyes kis levélmintával látjuk el őket, így biztosan tudhatod, hogy ha ezt a mintázatot látod a nálunk vásárolt kenyéren, akkor az bizony nem más, mint a Semolina Vadkovászos.

Ennek a kenyérfajtának a különlegessége, hogy 75%-ban finomra őrölt sima durum lisztet tartalmaz.
A durumbúza, mely alapvetően a Közel-Keletről származik, enyhén diós ízű, kissé édeskés, nagyon kemény, darához hasonló állagú búzaféle, műfajában a legszilárdabb szemcsékből álló típus.
Az olaszok a durumlisztnek két fajtáját különböztetik meg: a semola a durvábbra őrölt, míg a semolina a finomabbra őrölt durumliszt. Ez a Heim-újdonság, ahogyan neve is mutatja, a finomabbra őrölt irányvonalat képviseli. És ahogyan a durumtészta is sárgás színű, így természetesen a Semolina Vadkovászos is kap egy kis sárga színt ennek a simára őrölt durumlisztnek köszönhetően.

Következő cikkünkben mesélünk egy kicsit arról is, hogy a durumliszt miért is olyan egészséges, miért érdemes időről időre semolina kenyeret is fogyasztanunk, s hogy milyen feltéteket javasolunk párosítani a legjobb szívvel a Heim Semolina Vadkovászosból készült szendvicsekhez.