Áprilisban minden megtörténhet, ahogyan mondani szokás. Így aztán fejest ugrunk a tavaszba, s áprilisi tréfa helyett egészen komolyan mondjuk, hogy a hónap végéig 30% kedvezménnyel vásárolhatjátok meg azt a terméket, amelyre talán szerénytelenül is, de nagyon-nagyon büszkék vagyunk.
Ez pedig nem más, mint vadkovászos francia bagettünk.
Több mint 24 órán át készül, hogy tökéletes legyen, erre a hosszú érésre pedig kiemelkedően fontos, hogy odafigyeljünk, mert ha valamit, hát az igazi francia bagettet nem lehet elkapkodni. Sokan élesztős formában készítik, nálunk azonban szigorúan vadkovászos és adalékmentes a bagett.
A formázáson is sok múlik, mert a sütőlapra úgy kell végül felhelyezni az éret, ám a szakadásra még nagyon érzékeny tésztát, hogy az egyben maradjon, s formája is a kívánt, jól ismert bagett formát öltse majd fel a kb. 20 percen át tartó sütés végére.

Ma úgy tartják a bagettünkhöz hasonló vadkovászos termékekről, hogy a fermentáció miatt remekül emészthetőek, s a lassú felszívódásnak köszönhetően a vércukorkot sem viszik magasra. A hosszú érés pedig mindezek mellett öngában hordozza annak tényét is, hogy ami vadkovászos, az kiemelkedően hosszú ideig friss marad. Akárcsak bagettünk.

Partykra, rendezvényekre, különféle összejövetelekre is örömmel ajánljuk, hiszen nagyon szépen szervírozható péktermékről van szó, amely szeletelve is rendkívül esztétikus. Pástétomok, krémsajtok mellé tökéletes választás, egyetlen igazán átgondolt svédasztalról sem érdemes kiagyni.
Az igazi gourmandok nem is kérnek hozzá mást, csak egy csepp olíva-, vagy tökmagolajat, s egy kis hosszan érlelt sajtot, pici zöldpaprikát…