Hétfőtől már kapható a teljes kiőrlésű vadkovászos kenyerünk is

Heim sütöde vadkovasz

Ismét egy hatalmas lépés, amire nagyon büszkék vagyunk: rengeteg kísérletezés után végre megalkottuk azt a vadkovászos kenyeret is, amely teljes kiőrlésű liszttel készül.

Ez így önmagában nem hangzik olyan nagy dolognak. Egészen addig nem, amíg egy lelkes pék meg nem kísérli elkészíteni első ilyen vadkovászosát. Egész egyszerűen felborul a recept. Nem tűnik olyan nagy csavarnak, hogy megkapja a tészta alapja a teljes kiőrlésű búzalisztet, azonban minden addigi folyamat ritmusának búcsút lehet inteni az érési időktől a különböző hőmérsékleti körülmények általi, már jól ismertnek hitt reakciókig, és sorolhatnánk. Ha az ember teljes kiőrlésű kovászos kenyeret szeretne sütni, vissza kell menni egészen az alapokhoz, a kályhához; újra kell gondoloni az eljárás menetét, és el kell fogadni a tényt, hogy álmatlan éjszakákkal tűzdelt kísérlezetés következik. B
ár igaz: mi ezt szeretjük csak leginkább!

Új kenyerünk 68%-ban tartalmaz teljes kiőrlésű búzalisztet, így csupán 32% fehér liszt van a tésztában. Volt vele munka tehát nem kevés, hogy ezt az arányeltolást ilyen mértékben legyünk képesek abszolválni, de végül megtört a jég. Hétfőtől Ti is megkóstolhatjátok, mert onnantól minden üzletünkben kapható lesz.

Ha elgondolkodnál rajta, hogy miért jobb választás kovászos kenyeret enni, mint úgynevezett „hagyományosat”, gondolj csak a 12-24 órán át tartó kelesztési időre, vagy arra, hogy milyen csodás hatással bírnak a szervezetre ezek a tejsavbaktériumok és élesztőgombák.

Ezek a csodás bélzettel rendelkező, enyhén savanykás, rendkívül hosszú ideig elálló kenyerek

  • segítik az ásványi anyagok felszívódását,
  • prebiotikus hatásukkal támogatják a bélflórát,
  • segítenek feldolgozni a szervezet számára a glutént,
  • és nem utolsó sorban nagyon jó glikémiás indexel rendelkeznek.

 

Térj be hozzánk március 17-től és kóstold meg Te is a
Heim Sütöde teljes kiőrlésű vadkovászos kenyerét!

Scroll to Top