Van egy csodás lepényféle Olaszországban, melynek eredete alighanem egészen a nagy Római Birodalomig nyúlik vissza. Mai napig Itália egyik legkedveltebb reggeli finomsága a focaccia, amit számos változatban készítenek és bizony egyik finomabb, mint a másik…
A klasszikus alap, ahogyan egyébként nálunk is születik, nem más, mint egy hosszú érésű tészta (28 óra) nagyon kevés élesztővel, ennek pedig az alapja csupán liszt, só és víz.
Mi a pugliai változatot készítjük, amit az olaszok csak Focaccia barese néven emlegetnek. Lényege, hogy a tésztába dagasztunk olívabogyót és aszalt paradicsomot is. Ettől nagyon lágy és szaftos lesz a végeredmény, főleg ha egy kicsit megkenjük sütés előtt kis olívaolajjal is. Mennyei…
A kevéske rozmaring pedig, amellyel még megszórjuk, gyönyörű aromákkal gazdagítja focacciánkat.
Egy érdekes kísérletet is tettünk, bizonyítandó, hogy egész bátran gondolhatunk a focacciára úgy is, mint egyfajta kenyérre, amire egy kis ezt-azt még bátran pakolászhatunk. Vagy épp két focaccia közé.
Faparázs felett megsütött tarja, zöld saláta, egy kevéske házi szósz, na meg persze a hétvége jóleső, napsütéses nyugalma és máris kész egy remek fogás, ami után már lehet, hogy nem kell ebédelni, ha 11 óra körül megeszünk belőle egyet…
