Sok-sok szálloda és étterem számára szállítunk péktermékeket

Heim sütöde szalloda

Nálunk a Heim Sütödénél mindenek előtt áll a minőség! Talán ennek is köszönhetően jutottunk odáig napjainkra, hogy 13 környékbeli szállodának és étteremnek immáron mi készítjük és szállítjuk a felmerülő igények szerint a legkülönfélébb péktermékeket, a sós aprósüteményektől a pogácsákon át egészen a magvas kenyerekig és kalácsokig.

Szép és példaértékű jelenséget nyugtázhat az ember, ha a kistérségek gasztronómiai és vendéglátóipari összefonódásain gondolkodik. Regionálisan ugyanis egyfajta szimbiózisban élnek egymás mellett a különféle cégek és vállalkozások, ráadásul mindannyian egyetlen nagy, közös célt szolgálnak, méghozzá az adott régió rangjának elismertetését.
Számunkra természetesen a Dunakanyar jelenti hazánknak azt a kis szeletét, amiért úgy érezzük, felelősséggel tartozunk, s amelynek mi magunk is köszönhetjük kollektív, és persze egyéni/céges sikereinket is.

Valamennyi szálloda és étterem, a szolgáltatóipar minden résztvevője szeretne hozzájárulni ahhoz, hogy a Dunakanyarról a vidékünkre látogatókban olyan kép alakuljon ki, mely hosszú-hosszú időkre „felkerül” a kultúra-gasztronómia- természet-minőségi pihenés tengelyre, s mely kép végül olyan emlékké nemesedhet, amely aztán apáról fiúra szállva válik origóponttá, amennyiben szívügy marad a hazai turizmus.

„Hová menjünk? Irány a Dunakanyar!”

– mi ezért a mondatért dolgozunk.

Terjesztjük a minőséget

Sütödénkkel mindehhez kapcsolódva azt szeretnénk elérni, hogy aki a környékre látogat, azzal az apróságnak tűnő, de annál fontosabb élménnyel is gazdagodni tudjon, mely a gasztronómia égiszén belül sokak szerint csupán egyfajta keretszerepet tölt be. Mert valóban, azt hihetnénk, hogy a rengeteg minden egyéb mellett a kenyérfélék, aprósütemények minőségének kérdése eltörpül. Pedig közel sem… Főleg, ha belegondolunk, hogy egy-egy szálloda rendezvényein, konferenciáin, s a kapcsolódó kis szünetekben máris fontos pozícióba kerülnek a péktermékek, arról nem is beszélve, hogy az éttermekben a fogások jelentős részéhez szervesen hozzátartoznak az adott kenyérfélék is.

Hogy mely péktermékeink a legkelendőbbek ezen a területen?

  • Konferenciák kapcsán természetesen a sós aprósütemények fogynak leginkább.
  • Az éttermek és vendéglátóhelyek pedig kiflijeinket, zsemléinket (főként ezek apró változatait), valamint magos kenyereinket és kalácsainkat rendelik a legnagyobb számban.

Örömmel halljuk a pozitív visszajelzéseket is időről időre, sőt! Nem ritka, hogy vendégek, résztvevők kifejezetten érdeklődnek sütödénk elérhető boltjai iránt, mert kíváncsiak további termékeinkre, vagy odahaza is szívesen fogyasztanának rendszeresen a Heim Sütöde finomságaiból.

Ez nagyon megtisztelő számunkra! Ezúton is köszönjük a bizalmat, az érdeklődést és várunk szeretettel minden kedves érdeklődőt üzleteink bármelyikében!

Szállodák és Éttermek, melyek sütödénk termékeit választják hétről hétre

hotelvisegrad
Hotel Visegrád
hotelhonti
Hotel Honti
bellevue
Bellevue Hotel
bazilika panzió
Bazilika Panzió
royal
Royal Club Hotel
silvanus
Hotel Silvanus
várhotel
Vár Hotel
plintenburg
Plinternburg Étterem
palotahaz
Palotaház – Étkek Háza és Mesterségek Udvara
ren
Renaissance Restaurant
visegradipisztrang
Ördögmalom Étterem – Visegrádi Pisztráng

 

 

 

 

siraly
Sirály Étterem

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

nagyvillám
Nagyvillám

 

Scroll to Top