
Nagy boldogság, hogy ezt nem csak mi gondoljuk így. Mert a legnagyobb elismerés számunkra mindig a Ti visszajelzéseitek kedves, mindennél jobban eső gesztusa.
Sokan kóstoltátok az utóbbi két hétben az új Heim Ischlert, s már-már egyöntetű vélemény, hogy a töltelék egészen kiváló lett. Kóstold meg Te is, ha van egy kis időd! Kérj helyben fogyasztásra egy kávét és ajándékba adunk mellé kóstolónak egy Ischlert.
Engedj meg magadnak negyed órát egész bátran erre az élményre és ismerd meg ezt a sütemény-klasszikust úgy, ahogyan mi gondolkodunk róla!
Sokat agyaltunk és közel ugyanennyit kísérleteztünk a tökéletes töltelékkel, s igen hamar rájöttünk, hogy saját lekvárt szeretnénk főzni. Kóstoltunk, tervezgettünk, véleményeztünk, végül sikerült főzni egy olyan málnalekvárt, ami szerelembe ejtette az egész sütödét és talán újra is értelmezte mindazt, amit már így is igen egyedi elgondolások mentén forgattunk a fejünkben az Ischler kapcsán. Szerettünk volna egy igazán egyedi, amolyan hamisítatlan Heim változatot, így mintegy közvetetten elkészítettük életünk málnalekvárját is. Igen, el kell engedjük az érzést, ami arra késztetne, hogy minden mellé tegyünk a tányérra egy kiskanállal belőle. Nem könnyű… De talán menni fog.
Neked azonban mindenképpen azt javasoljuk, hogy kóstold meg és hagyd, hogy elragadjon az, ami bennünket már elragadott. Kedvenc kávéd mellé most tehát ajándéka adunk egyet, vagy vásárolj két nagy Ischlert és mi hármat csomagolunk Neked.
Várunk szeretettel és kihagyhatatlan júniusi Ischler akciónkkal valamennyi Heim üzletben!