Kifli és kifli között fényévnyi különbségek vannak. Ez az úgynevezett „tejes kiflik” világában is így van.
Sejthető persze, hogy mi Dunabogdányban ezt a kérdést is Heim-kritériumok mentén kezeljük, így aztán a mi tejes kiflink minden apró összetevőjében eredeti.
Nálunk tejpor helyett 2,8 % zsírtartalmú tehéntej, margarin helyett pedig igazi vaj adja a recept két alapvető összetevőjét. Ezen kívül búzafinomliszt, só, kristálycukor, élesztő, víz és édeskovász kerül a tésztába.
Az édeskovászt minden nap frissítjük a kiflikhez, s lisztre számolva 44,2 % kerül a tésztába, ami igen magas szám. Ez a kétszerese annak, amit a vadkovászos kenyérbe teszünk. A frissítés során egy kis méz is kerül a kovászba minden nap, ez pedig egyszerre segíti megfelelő állapotához a kovászt, s egyszerre kölcsönöz végül különleges ízt a kiflinknek.
Nyújtás helyett sodrás
Vagy ahogyan a szakzsargon nevezi az eljárást: „megrépázás„. Általában a kiflit addig nyújtják, amíg az leveles tésztához hasonló jelleget nem ölt, majd ebből csinálnak háromszöget, s ezt tekerik fel végül egy kiflisodróval. Mi ehelyett méretre osztjuk a tésztát, majd megrépázzuk, azaz a kis gombócokat kúppá sodorjuk kézzel, majd jön a pihenő. Ha annak vége, beengedjük őket kettesével a gépbe, kicsit viszatartjuk, így nyerjük el a sodratos formát. Miért ezt a módszert alkalmazzuk? Mert hisszük, hogy a tésztát minél kevésbé gyötörjük, az végül annál finomabb terméket ad nekünk.
Mindig frissen
Szombat kivételével minden nap készítjük a retró kiflit, s még forrón tesszük őket a polcokra kora esténként Dunabogdányban. Aki ezt tudja, bármelyik nap vihet tőlünk haza forró retró kiflit, ami alapjaiban formálja át a családi vacsorák hangulatát, s tényleg azt a melegséget adja hozzá egy-egy ilyen meghitt hétköznapi alkalomhoz, amit legbelül mindannyian keresünk odahaza a nagy rohanásban.
