Friday MEATing – Tudj meg többet a Heim sütöde prémium BBQ szendvicséről

Heim sütöde szendvics

Érdemes azonnal leszögeznünk: ez egy valódi BBQ szendvics. Tehát szó sincs szószokról, ízesítésekről és egyebekről. Offset smokerről, 120 Celsius-fokról és 10-12 órás sütésről viszont annál inkább…

Az Őrház Chill&BBQ az ország egyik legkomolyabb BBQ háza, nekünk pedig az az óriási szerencsénk, hogy szomszédok vagyunk, hiszen a Heim Sütöde dunabogdányi, míg az Őrház itt található mellettünk, Tahitótfaluban. Ez a szinkronicitás persze millió-egy lehetőséget tartogatott számunkra az utóbi években egy kis összedolgozásra, azonban ez az első olyan termékünk, ami valódi kollaboráció, s amely immár minden pénteken kapható nálunk is (az összes Heim üzletben), illetve az Őrházban.
Innen a név: Friday MEATing. Na de honnan a tartalom?

Offset smoker. Nincs mese.

A szép nagy darab húst a srácok alaposan letisztítják (miután az 24-72 órát eltöltött egy sós-borókabogyós pácban), s a még nedves felületre kerülnek „felgörgetésre” a fűszerek, melyek alapja só, bors, cukor és egy saját, speciális fűszerkeverék. Egy kicsit olyan ez, mintha kapna egy panírt a hús (persze nagyon nem, de aki vizuálisabb alkat, így könnyebben el tudja képzelni, hogyan kerül fel ez a később csodás kéreggé alakuló felület a hús külsejére).

A sütés offset smokerben történik, melynek fűtéséhez kizárólag fát használnak, faszén, vagy egyéb szóba sem jöhet. 6-7 órán át tart a nagyon lassú folyamat, de a hőmérséklet is igen alacsony, mindössze 120 Celsius fok (a maghő nem lehet magasabb 79-80 Celsius-foknál). Amikor elkészül, isteni finom kérge mögött ott lesz az omlós, gyönyörűséges BBQ hús, amit kihűlést követően szeletelünk, s máris készülnek a szendvicsek.

Vadkovász az igazi BBQ mellé

Részünkről egy direkt erre a célra kialakított, formázott vadkovászos kenyér kerül felhasználásra.
A formavilág és a jellegzetességek könnyen hozzásegíthetnek egy kis asszociációhoz, mely elvezethet akár a híres pasztrami szendvicshez is… Nem véletlenül.

Kevés sajtkrém a kenyérre, aztán jöhetnek is húsok, rá egy kis csodás remulád mártás, kevéske csemegeuborka kockázva, a tetejére pedig egy kis friss saláta.

Hatalmas adag

Egy-egy szendvicsünkbe 10 dkg hús kerül, ami azt jelenti, hogy eszünk ágában sincs kispórolni a lényeget a Friday MEATingből. Sőt! Így lesz ez a legkülönlegesebb, legtartalmasabb prémium szendvicsünk.


Egy kicsit (talán nem is olyan kicsit) az is célunk, hogy az Őrházzal karöltve, bárki számára elérhető módon teret adjunk a valódi, hamisítatlan, minden ízében és elkészítési módjában autentikus BBQ -nak. Aki a Friday MEATing szendvivcsen keresztül ismerkedik meg a BBQ világával, máris jó úton van.
Az igazin!

 

Kóstold meg Te is péntekenként a Heim Sütöde üzleteiben!

Scroll to Top