Egy kis pogácsa történelem

Heim sütöde pogácsa

A pogácsát úgy tartjuk számon, mint a magyar gasztronómia egyik megkerülhetetlen alapvetését, ezzel pedig nem tévedünk. Azt azonban már kevesebben tudják, hogy igen nagy utat járt be ez a sós finomság, mire mi is sikeresen beolvasztottuk konyhaművészetünkbe.

A pogácsa kalandos útja Rómából

A római birodalomban már egész biztosan készítettek olyan sós, sült tésztafélét, amely ha csupán nyomaiban is, de emlékeztethet bennünket a ma is jól ismert olasz focaccia-ra, bár eredetileg a latinban focacea volt a neve, amely egész egyszerűen annyit tesz, mint sült tészta. A francia (fougasse), valamint a spanyol (hogaza) konyhában is megtaláljuk a megfelelőit. Hozzánk valószínűleg török közvetítéssel érkezett, hiszen pogácsa szavunk eredete délszláv (pogača).

Napjainkban a Kárpát-medencében, valamint a török és a balkáni tájakon is igen hasonló a pogácsa, amely mind formájában, mind ízesítésében sokban eltér mai mediterrán változatoktól. Simai Kristóf az 1700-as évek végén lejegyzett receptjei között találunk vajas, fűszeres, mézes, de még csokoládés pogácsákat is, bár a korban még számos sült tésztafélét egységesen pogácsának neveznek (igaz, ott van a haluska és a csömöge is).

A mai pogácsa többnyire sós, egyszerű sült tészta, a magyar konyhában elsősorban töpörtyűs, sajtos és burgonyás változatai a leggyakoribbak, ám meg kell említsük a juhtúrós, tejfölös, káposztás pogácsákat is, amelyek tájegységek szerint gyakran felbukkanak kultúránkban.

A vándorlás, az útnak indulás sajátos szimbóluma. Ezt állandó népmesei jelenléte mellett az is jól mutatja, hogy a ballagók tarisznyájába is bekerül egy-egy darab pogácsa emlékül.

A Heim Sütöde pogácsái, pogácsaféléi

Márciusban két kiemelt termékünk az egész hónapban akciós dupla sajtos, illetve nagy burgonyás-tökmagos pogácsa. Emellett azonban sütünk minden nap finom apró pogácsákat is. Ilyen a túrós pogácsa és a töpörtyűs pogácsa. S ha formavilágát tekintve kissé másfelé is kacsintgat, mégis ebbe a „családba” sorolandó az Anyós ropogós (burgonyás rúd), valamint nehéz sós süteményünk is. Ezekből az sós apróságokból egész egyszerűen nem tudunk annyit készíteni, hogy túl sok legyen.

A nagy pogácsák, valamint a nehéz sós sütemény önmagukban is teljes értékű reggelit, tízórait, uzsonnát jelenthetnek egy finom kávéval, egy bögre teával. Az apró sósak pedig remek korcsolyák egy hétvégi kerti partyhoz; egy megterhelő meetinget ellensúlyozandó; de a családi asztal közepén sem marad megpakolva túl sokáig a velük gazdagított tál. És persze esküvők, nagy összejövetelek állandó, népszerű vendégei.

 

Scroll to Top