
Jó ideje vártuk már, hogy bemutathassuk Nektek legújabb házi krémesünket. Fehér csokisat szerettünk volna. Nagyon kerestük a tökéletes hozzávalókat és megoldásokat. Most végre minden úgy sikerült, ahogyan ez méltó egy ilyen ínyencséghez.
A krémes érzékeny terület a világ azon részén, ahol az Osztrák-Magyar monarchia volt található egykoron, még annak ellenére is, hogy a milefoglie, amit az 1500-as évek közepén először említ egy szakácskönyv, alapvetően francia és olasz gyökereket tulajdonít a magyarul egyszerűen csak krémesnek nevezett cukrász-klasszikusnak. Akárhogy is, mi magyarok tudjuk, milyen az igazán finom krémes, igen háklisak is vagyunk rá, így aztán aki krémes készítésére adja a fejét, tudnia kell a dolgok forszát…
Mi annyival még feljebb tettük magunknak a mércét, hogy ezúttal egy különleges fehér csokoládés variációt készítettünk, méghozzá olyan módon, hogy végül négyréteges krémest kapjunk, melyből magában „csak a krém” összesen három emeletet tesz ki.
Házi vajas-vaníliás krémünket egy kis fehér csokival bolondítjuk meg, mely egyszerre van hatással a krém állagára és ízvilágára is. Sokáig kísérleteztünk az összetvőkkel és azok arányával, hiszen a krémes nem dőlhet meg, fontos tehát a szerkezeti egysége, azonban egyetlen szempontot sem helyezhetünk az ízek fontossága elé. Ezért kellett hát némi idő a kísérletekhez. Most azonban sikerült a vékony, ropogós krémeslapok közé olyasvalamit varázsolni, ami mellett már nehéz lesz csak úgy elsétálni a pultok kínálatát böngészve, ha az ember már kóstolta akár egyetlenegyszer is…