
A május igazán szépen megalapozta nekünk a nyarat, mintha máris a vakáció csúcsait ostromolná a hőmérő higanyszála. Pedig még csak most jön a java! A nyár nyitányára időzítettük az új Heim Ischlerek debütálását. A többes szám a méreteknek szól: lesz nagy azoknak, akik nem bírnak ellenállni a kísértésnek és lesz kicsi is azok kedvéért, akik kávéélményükhöz adnának hozzá még egy picit, úton a tökéletesség felé.
A Heim Ischler receptjében az omlós tészta alapját vaj adja, ezen kívül már csak liszt, porcukor, tojás és citrom kerül a tésztába.
Ami azonban igazán nagy újítás, az nem más, mint a töltelék. Úgy döntöttünk ugyanis, hogy nagymamáink után szabadon mi is megkíséreljük elkészíteni azt a lekvárt, amelynek ellenállni végeredményben lehetetlenség. Jelentjük: sikerült. Mi magunk főzzük hát azt a házi lekvárt, amely a kis és a nagy ischler töltelékét adja, méghozzá mennyei málnából, teljesen adalékmentesen.

Órákon át rotyog annak rendje és módja szerint a málna, olyan édenkerti illattal árasztva el a sütödét, hogy tényleg visszarepül az ember a régi, gyerekkori nyarakat idéző világba, amikor Mamáék a nyárikonyhában főzték hatalmas fazekakban a finomabbnál finomabb lekvárokat.
Az pedig tényleg semmihez sem hasonlítható élmény, hogy ez már minden ízében a mi saját lekvárunk!
És még egy kis csavar: a csokiréteget gondosan kiválasztott, ropogós étcsokoládé adja, ebbe mártjuk a kész süteményeket.

Új linzerkarikánkat is ezzel a házi málnalekvárral készítjük, így újabb szívhez szóló finomsággal bővítettük prémium édes aprósüteményeink tárházát. Nagyon nehéz neki ellenállni…

Júniusi akciónk a málnalekvár bűvöletében
Vásárolj két nagy Heim Ischlert és egy harmadikat adunk ajándékba.
Kérd kedvenc kávédat helyben fogyasztva, s mellé válassz ajándékba egy kis ischlert, vagy egy linzerkarikát.
