
Úgy éreztük – tegyük hozzá: joggal -, hogy manapság egyszerűen nem lehet kapni sehol olyan melegszendvicset, amit úgy szerettünk gyerekkorunkban. Léptünk hát gyorsan egy nagyot az ügy érdekében.
Igaz ugyan, hogy sok helyütt kínálnak kontakt grillel sütött szendvicseket, de valljuk be, hogy az ilyen eljárással készült melegszendvics köszönőviszonyban sincs az egykori klaszikusokkal. Mivel pedig számos célkitűzésünk közül az egyik, hogy igyekezzünk feleleveníteni azt, ami anno jó volt, hát munkához láttunk. Nem korszerű? Nem igazán divatos? Nem baj.
Nem a feltétek válogatásával és megfelelő kenyértípus kiválasztásával (amúgy mindkét változathoz az Ország Kenyerét, azaz az aranyérmes Heim Szent István Napi Durumkenyeret használjuk) kezdtük a dolgot, hanem a sütők beszerzésével. Mert ez ma már nem egyszerű feladat. Az említett kontakt grill nem jött szóba, az előbbiek mellett azért sem, mert pazarlónak is érezzük a használatát, de ilyen eszközből az a szendvics, amit készíteni szeretnénk, egyébként sosem fog kikerülni. Így találtuk meg végül a Salamander sütőtípust, amely alul-felül süt, tehát a szendvicset teljesen átsüti. Telitalálat!
A SONKÁS RETRÓ. Kötelező jelleggel csak is teavaj mehet a vadkovászos kenyérre. Aztán sonka, sajt, paprika, csemegeuborka szeletek és a elhagyhatatlan, kifelejthetetlen, megmásíthatatlan és semmivel fel nem cserélhető csemege Piros Arany.
A KOVÁSZOS a csipős klasszikusok örök barátainak kedvéért extra csipős kolbásszal és lilahagymával készít fel bennünket a mindennapok sokszor kilátástalannak tűnő küzdelmeire. Először vékonyan megkenjük a kenyeret krémsajttal, erre érkezik aztán a kolbász, a trappista sajt és a lilahagyma.
Egyelőre Dunabogdányban, Dorogon és Leányfalun készítünk melegszendvicseket, de garantáljuk, hogy ez csak a kezdet!
Gyere, kóstold meg őket!