Heim Amaretti – Egy habkönnyű olasz finomság újdonságaink között

Heim sütöde amaretti

A januárt máris egy igazi olasz különlegesség debütálásával indítottuk, hogy egy kicsit ellenpontozzuk a hideget, s legalább az ízek terén repüljünk egy nagyot az örök Itáliába…

Az amaretti tulajdonképpen egy gluténmetes és tejtermékek felhasználása nélkül készült mandulás habcsók, ha nagy vonalakban gondolkodunk, hiszen összetevői között nem találunk mást, mint mandulalisztet, porcukrot, tojásfehérjét, mandulakrémet és a hangulat kedvéért még egy kis plusz porcukrot a tetején.

Ez a könnyedség azonban csalóka lehet, hiszen ha egy cappuccino mellett megeszel egyet, tulajdonképpen teljességet érzel, nem feltétlenül kívánsz többet. Lehetne hasonlítani élményben a macaroon-hoz, bizonyos pontok mentén ízben is, de összetettségében mindenképpen. Úgy könnyű tehát, hogy valójában egy egész univerzum van elrejtve benne, amely univerzum egy csipet marcipánnal indul, és egészen a monarchia soknemzetiségű kikötővárosaihoz vezet, közben megemlékezik a varese-i Saronno városának hangulatáról is, ahol először készült ilyen sütemény az 1700-as évek elején.

Ha szereted az olasz süteményeket, s kifejezett rajongója vagy a mandulának, a Heim Amarettit nagyon szeretni fogod. Mi jelenleg alig tudunk elképzelni mást a kora délelőtti kávénk mellé…

Scroll to Top