Egy évvel ezelőtt lettünk aranyérmesek a Szent István napi Kenyérversenyen

Heim sütöde verseny

Közel egy évvel ezelőtt vehettük át a Parlamentben az első díjat az ország legnagyobb szakmai versenyén, Szent István napi Durumkenyerünk pedig a mai napig az egyik legnépszerűbb kenyerünk.

…olyannyira, hogy ez a kenyér a második számú közönségkedvenc vadkovászos kenyerünk, ez pedig nem kis teljesítmény, főként egy olyan termék részéről, amely csupán szűk egy éve része a kínálatnak.

Egyértelműen kijelenthetjük, hogy a Heim Sütöde vásárlóinak körében a vadkovászos kenyér már nem a különlegességi kategóriát erősíti, hanem a mindennapi étkezés része. Hamarosan szentelünk egy cikksorozatot is ennek a témakörnek, hiszen ahogyan népszerűsödnek Európa-szerte a vadkovászos termékek, úgy születik egyre több tanulmány, s készül egyre több kutatás e péktermékek egészségre gyakorolt, sokszor megdöbbentő pozitív hatásai kapcsán.

Ha a szóban forgó díjnyertes durumkenyér keresettségének számadatai felől szeretnénk megközelíteni népszerűségének kérdését, talán elég csak az eheti pénteki mennyiséget elárulnunk: 300 db készült, s szinte garantált, hogy az utolsó darabig el fog fogyni most is…

______

A Magyar Ízek Utcáján, valamint a kifli.hu kínálatában is hatalmas sikert aratott Szent István napi Durumkenyér a Heim Sütöde első helyezést elért vadkovászos kenyere a 2023-ban megrendezett XII. Szent István napi Kenyérversenyen. Termékünket valamennyi üzletünk polcain megtalálod, hiszen állandó kínálatunk részévé tettük. 

 

Scroll to Top