
Talán meglepő lehet a felvetés, hogy nem mindegy, milyen kenyérmorzsát használunk a panírozáshoz, ám annál inkább tűnik igaznak. Háziasszonyok praktikus javaslatai és néhány saját meglátás alapján készítettük el a mostanra valamennyi üzletünkben kapható Heim Kenyérmorzsát, melyet most mi is teszteltünk a konyhában.

A nagyobb morzsák sokfélesége
A Heim Kenyérmorzsa lényege, hogy van benne fehér kenyér, rozskenyér, félbarna kenyér, teljes kiőrlésű kenyér és vadkovászos kenyér is, illetve némi bagett és zsemle is kerül bele, ennek köszönhetően közel sem homogén a végeredmény. Ettől válik az így készülő prézli kicsit a pankó morzsához hasonlatossá (persze az más műfaj, de a hasonlóság mégis szembetűnő).
Ez a keverék kerül válogatásra egy relatíve nagyszemű szitán keresztül. A nagyobb szemek egy igazán ropogós, különleges réteget képeznek a sütés során a húson.
Tarjával kísérleteztünk
Mindenképpen olyan húst szerettünk volna alapanyagként felhasználni, amely – ahogyan a morzsa is – eltér egy kicsit a megszokott variációktól. Így döntöttünk a tarja mellett.
A hús rendhagyó fűszerezéséről is gondoskodtunk, mert bár a képek alapján nem derül ki, hogy mennyire finom lett a végeredmény, egy tippnek azért nem lehet rossz a javaslat: a BBQ Suncity Szeged Malac Fűszersóját dolgoztuk a tarjába, majd némi klopfolást és pihenést követően jött is a panírozás.

Forró olajban, egyenletesen
Liszt-tojás-kenyérmorzsa. Klasszikus módszer, itt már tényleg nem dobtunk be különösebb fondorlatokat, hiszen ezt a variációt szeretjük generációk óta. A sütés során nagyon figyeltünk a magas olajhőfokra, mert nincs kecmec, át kell sülnie a húsnak, azonban azt sem engedhetjük meg, hogy megszívja magát a panír olajjal.
Az eredmény: csodásan átsült, ropogós, fejedelmi klasszikus.


Nagyon finom lett és tényleg egy morzsa sem maradt.
Próbáld ki a Heim Sütöde izgalmas kenyérmorzsa keverékét és csempéssz egy kis változatosságot a klasszikusok közé is!