Az elmúlt, nagyjából 2-3 évben reneszánszát éli a kenyérsütés…
Rengetegféle termékről állítják a piacon, hogy prémium. Mi azért jobb, ha nyitott szemmel járunk…
Pontosabban: az, amit elődeink a kenyérsütés mesterségének, sőt művészetének tartottak, és amely hagyományt hosszú időre feledésbe taszította a szupermarketek kemikáliákkal felpuffasztott, kenyérnek még a legnagyobb jóindulattal sem nevezhető áruinak termékdömpingje.
Valami tehát elkezdődött…
Kézműves? Bio?
Azóta lépten-nyomon botlunk „kézműves” és „bio” alapanyagokból készült pékáruba, abban azonban valószínűleg a legtöbb valamirevaló pék egyetért, hogy a kenyérsütés Szent Grálja nem más, mint a már általam is sokat emlegetett vadkovász. Az más kérdés, hogy az anyakovász beszerzése már önmagában kihívás. De épp ezt szeretjük ebben az egészben, a kihívást!
Ez a trend, ami az átlagembert az új ízek felfedezésére és tudatos vásárlásra sarkallja, engem szakmabeliként arra ösztönzött, hogy belevessem magam a tanulásba és a kísérletezésbe, hogy a vadkovászos kenyér nálunk, a Heim Pékség kínálatában is megjelenhessen.
Kérdezni, okulni, tanulni…
A tanulás folyamata nem a legegyszerűbb akkor, ha az ember teljes munkaidőben sütödét vezet: amikor máskor az esti órákat a pihenésre használtam, most a megszállott kutatómunkába invesztáltam az energiát. Magyar és külföldi oldalakat bújtam, hogy alaposabban megismerhessem a vadkovász titkait, videókat néztem újra és újra arról, hogy mik a vadkovász helyes kezelésének főbb lépései, és fórumokon kértem ki más lelkes kísérletezők tapasztalatait. Megszállottságomban odáig mentem, hogy egy magyar szervezet, a „vadkovászsuli” emberét is meghívtam magunkhoz, hogy a gyakorlatban is mutassa meg nekem a folyamatot.
A tanulás már a legelején nagyon inspirált, elvégre a szakma egyik legősibb technikájának elsajátításáról van szó végig. Persze számos, nem várt kihívásba is ütköztem. Én mindig is azt vallottam, hogy minden tudás csak onnantól valódi tudás, ha azt a gyakorlatban is alkalmazni tudjuk – hamar megtapasztaltam, hogy az, amiről olvastam, vagy amit mások bemutattak, a gyakorlatban sokkal összetettem, mint az elsőre gyanítható volt.
Vadkovász, mint „háziállat”?
A kovász ugyanis nagyon cseles összetevő. A vadkovászkészítők nem véletlenül tekintenek rá gondozandó élőlényként, egyfajta sokadik háziállatként. Nem statikus alapanyagról van szó ugyanis, amely önmagában „elvan”, aztán csak „hozzáadjuk”, vagy „belekeverjük” a kenyértésztába. A kovászt folyamatosan gondozni, „etetni” kell, ezért a legnagyobb problémának első körben az tűnt, hogy aligha lesz alkalmas nagy mennyiségű kenyér sütéséhez, ráadásul idővel megtapasztaltam, hogy mint a legtöbb élőlény, a vadkovász sem feltétlenül viselkedik mindig egy óramű megbízható pontosságához hasonlatosan: például máshogy működik a téli hidegben és a nyári hőségben… Igen, rá is hat a front! 🙂
Ahogy a legtöbb új ismeretnél, itt is az volt a tapasztalatom, hogy minél jobban elmélyülök a témában, annál nyilvánvalóbbá válik, mennyire összetett a folyamat és ennek mennyire csak töredékét érzi az ember. A kísérletezés ettől még ugyanakkora móka maradt, és nem álltam le vele. Sőt!
Kövesd a blogom, ha érdekel, hogyan jutottam el az ötlettől a legvadabb kovászon át kedvenc kenyerem elkészítéséig!